Következő időpont:

Hamarosan

1. 2014 májusa - A kezdetek

Már nagyon rég kiengedtük a szellemet a palackból – de hogyan is történt mindez?


Az első GoodWine Üzleti Borklub 2014 májusában került megrendezésre, napjainkra pedig már számos alkalmon vagyunk túl. Szeretnénk első posztjainkban feleleveníteni ezeket az alkalmakat, és reméljük, hogy ezzel a kis múltidézővel egyre többen fognak majd kedvet kapni, hogy ellátogassanak Borklubunkba.


Az első alkalom nagy sikerrel zajlott le 2014. május 14-én.  A Borklub ötlete abból az elgondolásból fakadt, hogy ritkán van olyan alkalom, amikor üzletemberek kötetlen hangulatban beszélgethetnek szakmai témákról. Az első alkalom középpontjába az innováció került.


Az este helyszínéül az Andante Borpatikát választottuk, ami belvárosi elhelyezkedésével, valamint dunai panorámájával nagyon jól illeszkedett az általunk közvetíteni kívánt értékekhez. Szerettük volna, ha az est nem csak kellemes kikapcsolódást nyújt vendégeink számára, hanem hasznos gondolatokkal is gazdagodhatnak. Ennek reményében a rendezvény beszélgetőpartnereinek Farkas Zsuzsannát, a Cason Mérnöki Zrt. ügyvezető tulajdonosát, valamint Monszpart Zsoltot, a Magyar Innovációs Szövetség alelnökét kértük fel. Az est moderátora Harsányi Gábor, a GoodWill Cégcsoport ügyvezető igazgatója volt.


Az est egyik érdekességét a vendégek számára kínált welcome drink szolgálta az úgynevezett borkaviárral. Ez a különlegesség jól illeszkedett a rendezvény témájához, hiszen a borkultúra egyik innovációjáról van szó. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Harsányi Pincészet birtokbora volt a negyedik bor, amiből borkaviárt készítettek. Ez a különleges csemege egyébként 2013-ban szokatlan helyszínen, egy csokoládémanufaktúrában született, és prémium kategóriás kézműves terméknek számít.


Az apró, fehér és vörös gyöngybe zárt borkülönlegességek bemutatása után Harsányi Gábor néhány szóban beszélt a GoodWine megszületéséről, majd bemutatta meghívott beszélgetőpartnereit. Szerettük volna, ha a klubest interaktívan zajlik, ezért először a közönséget kérdeztük arról, mit gondolnak, mit is takar az innováció. Nagyon örültünk, hogy sokakat megmozgatott a kérdés, és szép számmal érkeztek jó válaszok is. A fogalom tisztázása után Harsányi Gábor Monszpart Zsoltot kérte fel, hogy mondja el, ő mit gondol az innovációról, illetve Farkas Zsuzsanna az innováció gyakorlati oldaláról mesélt a közönségnek. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy szerintük a magyar vállalkozások jól értelmezik-e az innováció fogalmát. Továbbá azt is szerettük volna tudni, hogy csak a termelő cégek lehetnek-e innovatívak, vagy a szolgáltatások területén is beszélhetünk-e róla.

Az este során a beszélgetésekből az derült ki számunkra, hogy a cégvezetők sokszor nem is tudják, hogy innovatívak, teljesen természetesnek veszik, hogy új technológiákat, eljárásmódokat, vagy éppen termékeket fejlesztenek. A jelenlévők elmondásai alapján nagyon sok vállalkozás innovatív ma Magyarországon.

Az első alkalom tehát sikerrel zárult, mind az előadóink, mind pedig a vendégek kellemes érzésekkel térhettek haza.