Következő időpont:

Hamarosan

5. 2015 áprilisa - Hogyan lesz egy termékből márka? Brandépítés másként. Azoktól, akiknek már sikerült.

GoodWine – Építsük közösen a márkát!


2015. április 23-án ötödik alkalommal került megrendezésre a GoodWine Üzleti Borklub. Régebbi alkalmunk egyikével a sikeresség témakörét boncolgattuk, most pedig úgy döntöttünk, hogy érdemes a márkaépítés fogalmát megvizsgálni. Hogyan lesz egy termékből márka? Hogyan építsük brandünket? Választ kaphattunk azoktól, akiknek már sikerült.


Örömünkre szolgált, hogy ismét nagy érdeklődés övezte a klubestet, hiszen beszélgetőpartnereinken kívül sok más érdeklődő is  ellátogatott az Almárium Bisztróba.


Előadóink között üdvözölhettük Krudi Gábort, a Bubbee Hungary Kft. cégvezetőjét, aki 2014 novemberében indította be az egyedi üdítőital gyártását, és terméke számos országba eljutott, és nagy ismertségnek örvend. Megosztotta velünk tapasztalatait egy teljesen új termék bevezetésével kapcsolatban és előrevetítette céljait, miszerint a multinacionális áruházláncokban is szerepeltetni kívánja a Bubbee-t.


Cserpes Istvántól, a Cserpes Sajtműhely Kft. alapítójától meghallgathattuk, hogyan lett egy kis családi vállalkozásból a Cserpes Sajtműhely Kft., mely mára ismert márkává vált és stabil pénzügyi, valamint kiváló humán erőforrás háttérrel és modern eszközparkkal rendelkezik. István azóta több díjat is kapott, illetve cége büszkén viselheti a Magyar Brands elismerését: a superbrands védjegyét.


Az este színvonalát tovább emelte gondolataival Kőszegi András márkaszakértő, a Brandtrend márkainspirátora és márkakommunikációs tanácsadója. András sikeres márkaépítő, felsőoktatási intézmények vendégelőadója, illetve a Magyar Marketing Szövetség korábbi elnökségi tagja. Hasznos és gyakorlatias információkkal szolgált a résztvevőknek.


Mint eddig sem, most sem maradhatott el a fő attrakció: a borkóstolás. Ezúttal Stumpf Miklós, a Gróf Dégenfeld Szőlőbirtok igazgatója hozta el számunkra az ízletes nedűket. A vendégek Tokaji Furmint, Tokaji Hárslevelű, Tokaji Szamorodni, Tokaji Fordítás és Tokaji Aszú 3 puttonyos borkülönlegességeket fogyaszthattak a vacsora és a kellemes beszélgetés mellé.


Ismét színvonalas beszélgetés kerekedett a vendégelőadók és állandó moderátorunk, R. Kárpáti Péter színművész segítségével.


A borkóstolót ezúttal a Gróf Degenfeld Pincészet biztosította.


Ezúton is szeretnénk újra megköszönni vendégeinknek a részvételt!